Még be se léptem, már mondják, hogy őrült nagy baj van: egy
óriási piros krix-krax van a falon. Nem tudni, ki csinálta, nem fog lejönni,
tényleg nagy, tényleg világvége van. Ezzel
a piros krétával rajzolták – hozzák a bűnjelet a gyerekek. Kicsit az én
lélegzetem is elállt, a szép fehér falon, a szép tulipánok mellett a – szép piros
krix-krax, így, vendégfogadás előtt 3 nappal. No, hát nem jön le, nem jön. Akkor
hozzá kell szoknunk – már ezután itt lesz. Tulajdonképpen szép… Azon töprengek,
hogy nekem magamnak miért is nem jutott ez eszembe korábban, s hogy végtére is
hol írja, hogy egy falnak fehérnek kell lenni, s krétával a falra írni mért is
nem szabad.
Aztán másnap estefelé, mikor egész nap a "krix-kraxos" teremben dolgoztunk, hirtelen átvillan rajtam a posztmodern ember legprofánabb hiányélménye
és vesztesége: Hol van a krix-krax? A
tancik mosolyognak. Itt voltak a szülők,
eltüntették. Szó nélkül? De mivel?
Hát így. Nem tudom, ki rajzolta, nem tudom, ki dörzsölte le,
de hogy annak a gyermeknek Emberek a szülei a legnagyobb kezdőbetűvel, azt
tudom. Még, jó, hogy be tudtak jönni... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése