Sose jó. Olyan még nem volt, hogy tanár, diák és
minisztérium is elégedett legyen – no meg a turizmus, újfent, mert úgy tűnik,
ez is egy tényező.
Évek óta aránytalanságok jellemzik a tanév szerkezetének
nevezett időbeosztást, a tavalyi évben a csonka hetek, nemzeti ünnepek és tanévközi vakációk
bizony megnehezítették a tanítást, a gyermek ki-be zökken a tanulásba, mire
képbe kerülnénk, mire valami mérhető eredménye lenne a tanításnak (l. összefoglalás,
rendszerezés, témazáró dolgozat, portfólió), esélytelen értékelni, jegyet adni,
mert ismét valami szabadnap szakítja meg a tanévet, és vonja el a figyelmet a
tanulásról. A nemzeti ünnepeket még csak-csak be lehet kalkulálni a
kalendarisztikus tervbe, de a igencsak megszaporodott a szabadnap és hétvége
közé eső, a kormány/minisztérium(ok) által menet közben bepótolandó
szabadnapnak minősített napok száma, melyekről természetesen a legutolsó
pillanatban értesítik az iskolákat. Ugyancsak ismeretlen szeptemberben a
próbavizsgák időszaka, mely attól függően, milyen osztályokat iskoláznak be,
egy vagy két hétre szintén megbénítja az iskolák életét, de a próbavizsgán
résztvevő diákok, felügyelő tanárok (és azok az osztályok, ahol tanítaniuk
kellett volna), bizottságok (és az ő osztályaik) egészen biztosan mással
foglalkoznak, mint amit aznapra terveztek volna. Persze ezt meg lehet szervezni
úgy is, hogy a tanítás folyamatát a legkevésbé érintse a próbavizsga, de ha
minden szabályzatot betartunk azzal kapcsolatban, hogy ki lehet bizottsági tag,
és ki javíthatja a dolgozatokat – mégiscsak rájövünk, hogy nem lehet: nemcsak a
saját tanárainkra van szükségünk, hanem még a szomszéd iskola pedagógusait is
szívességre kérjük. (Próbáljunk elvonatkoztatni itt attól a gyakorlattól,
miszerint a tanárok jó része mégiscsak félreteszi a napi tananyagot, és felkészíti
diákjait a próbavizsgára, mert ha nem, akkor…) Ehhez jön még a II., IV. és VI.
osztályosok tesztelése, ami szintén tanítási időben zajlik, és néhány olyan váratlan
és üdítő epizód, mint a februárra hozott érettségi kompetencia vizsga. A tanév
szerkezete lassan olyanná válik, mint egy szép nagy szelet ementáli, melyben
már csak az Iskola másképp, a Határtalan kirándulások és egyéb
projekttevékenységek, no meg a péntekenként rendszeresen zajló megyei, országos
versenyek rágnak újabb lyukakat – de ne panaszkodjunk, semmi sem kötelező.
Ilyenkor szokott telefonálni a tanfelügyelőség valamely
megbízottja, hogy jelentse az iskola, milyen iskolaidőben megrendezett iskolán
kívüli tevékenységgel fogja megünnepelni a pedagógus napját (több van belőle),
az anyanyelv napját, az egyesülés napját meg Európa napját, de ha lehet rögtön,
jó esetben holnap. Ismerős? Nos, igen, khm… nevelünk is, nemcsak tanítunk. Ezalatt
pedagógusok százai gründolnak össze vaskos dossziékat mindenféle iskolán kívüli
tevékenységeik alapján, tehát lehet, még mindig lehet iskolán kívül
tevékenykedni. A kérdés csak egy: belül lehet-e.
A pedagógus tanév végén ébred rá arra, hogy semmit nem
akkor tanított, amikor szeretett volna, s mikor belenéz a naplóba, rádöbben a
hiányra, kapkod, kényszerű helyzetében vagy a diákra hárítja a problémát, vagy
nagyvonalúan szórja a jegyeket mindenféle irreleváns szempont alapján. Javasolt
inspekciós tematika: Rendszeres, ritmikus értékelés.
De van egy másik véglet: 2017-ben a téli szünet december
24-én kezdődött, 2018-ban már 22-én. A karácsony előtti hét tehát kiválóan
alkalmas arra, hogy tanítsunk. Úgyszintén a húsvét előtti, bár ez csak a
nem-ortodoxok privilégiuma. A keresztény ünnepekre való felkészülés igénye nem
szempont1. Le kellene számolnunk az
olyan kispolgári törekvéseinkkel, mint az ünnepteremtés, mert december 23-án
még tanítani kell – kérdés, hogy lehet-e, s néhány esetben: van-e kit, s
főképp: van-e értelme. Aztán január végén-február elején ráérünk pihenni és
áldozni a téli sportoknak. Éljen a turizmus.
Ám idén változás állt be tanév szerkezetébe. Az utolsó
tanítási nap decemberben 20-ára esik, ami egyben félévzárás is, ezt követi
három hét (!) vakáció, és egy végeláthatatlan második félév. A tanítási időt
viszonylag kevés kisvakáció és hosszú hétvége töri meg, de nehéz
elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a 14 hetes első félév átlagának és a 21 hetes
második félév átlagának számtani középarányosa lesz a gyermek éves átlaga. Az,
amit 14 hét alatt tud felmutatni – ő és az őt értékelő tanár – ugyanannyit ér
ebben az átlagban, mint az, amit 21 hét alatt. Ne feledjük, ezek az átlagok
határozzák meg a középiskolába való bejutást is, többek között. Az első félév
decemberben való zárása és a félévközi vakáció bravúros megszüntetése jár tehát némi
kellemetlenséggel. Sőt, mivel a félévi dolgozatok írásának időszakát le kell
zárni három héttel a félév vége előtt, novemberben kell minden félévi
dolgozatot megírni az addig megtanult mintegy két hónapnyi tananyagból, a második
félévben viszont ugyanezt kétszer annyiból. És bár az Iskola másképp október 7 és május 29 között elméletileg bármikorra
időzíthető, az aránytalanság miatt egyértelmű, hogy ez az első félévre nem
kerülhet.
Hogyan értelmezhető ebben a kontextusban a miniszterelnök
kérése a vakáció meghosszabbításával kapcsolatban – mely két okra hivatkozik: a
turizmus idén alacsony bevételének gyarapítására és a diákok igényére2?
Nyilván tovább fokozza az aránytalanságot az első félév rovására, de a nagyobb
gond az, hogy nem számol azzal az újabbkori megszorítással, miszerint az
iskolák a tanári óraszámokat a tanítási idő heteinek figyelembe vételével
számolták ki, levonva az egy héttel korábban végző VIII. és a két héttel
korábban végző XII. osztályokban tanítandó órák számát, ezzel csökkentve a
teljes óraszámot, ennek alapján akár leépítések, normacsonkítások történtek a
beiskolázási tervek engedélyeztetése során, ennek alapján hirdették meg az
iskolák a szabad állásaikat, ezekre versenyvizsgáztak tanárok százai, jegyeik
alapján már el is foglalták ezeket az állásokat, jogosan. Mások kontinuitást
kaptak, katedrakiegészítést… Mi legyen akkor a tanszemélyzetmozgással? –
részletkérdés, ami valószínűleg csak peres úton oldható meg. Megfontolandó,
hányan vannak az érintettek. Ezért (is) nehéz eleget tenni az efféle
ötleteknek, bár érdeklődve figyeljük az értékrend folyamatos alakulását.
Két megoldást látok:
1.
Visszatérést
az évharmad-rendszerhez, mely még mindig arányosabb lenne a jelenlegi
struktúránál,
2.
Mivel az
aránytalanságot a karácsony rossz pozicionálása okozza, az ünnep mielőbbi
elhalasztását egy februári vagy szeptemberi időpontra, menet közbeni
bepótlással, esetleg annak felfüggesztését a turizmus bevételének növelése
érdekében. Ajánljuk, luáci in konszideráre.
