Iskola a határtalanságban

            Bukaresti napló. Rácsodálkozások, tények és tévhitek, legendák, ízek, illatok.

Régóta a bakancslistámon a bukaresti Ady Endre Líceum. Dolgoztam már úgy másfél évig ebben a városban, s nem volt rá alkalmam, hogy lássam. Három szilaj medve őrizte a kapuját, jobban, mint János vitéz Tündérországáét. Meg nekem se volt hozzá elég éles kardom.

De ugyanolyan régóta követem, figyelem, tanulom ezt az iskolát, a magyar identitás megélésének talán legfontosabb bukaresti fellegvárát. S tudom azt, hogy mi, erdélyiek legalább olyan keveset észlelünk egy-egy ilyen Kárpátokon túli iskolából, mint minden másról, ami a hegyen túl történik.

Kis közösség nagy városban, színes sokféleség, megannyi egyéni történet, ami valahogy mégis egy nagy közös mi-tudattá alakul. Különböző nyelvállapottal, más-más társadalmi háttérrel rendelkező gyermekek alkotnak itt egy-egy osztályt, nem ritkán létszám alatt. Van, aki románul nem beszél, van, aki magyarul nehezen, s van, aki mindkét nyelven kiválóan. Ismerem őket a tantárgyversenyről.

Üres az iskola, csend van, online oktatás. Felújítás előtt állnak. Csendes, szerény beszélgetést folytatunk az igazgatónővel. Semmi bravúrkodás, semmi dicsekvés, semmi bombasztikus önmegvalósítás. Semmi abból a rosszféle önsajnálatból, amivel a szórványban folyton körülbástyázzuk magunkat. Semmi a fogyatkozásról. Én azért a gazda szemével nézek körül. Nézem az impozáns épületet, a nagy tereket, érzem, ahogy a recsegős padló visszahozza a hajdan volt iskolák békebeli hangulatát, s látom, hogy a felújítás előtt álló épület patyolattiszta, rendezett, otthonos és ízléses. Nincs terem fehér tábla nélkül. Nincs osztály tanári gép nélkül. Kamera, videoprojektor. Olyan üvegtáblát látok a matek szaktanteremben, amilyet életemben nem láttam sehol. Intelligens tábla van az óvodában. Professzionális kamerák segítik az online oktatást. Csodás színpad, profi hangtechnika. Parányi étkező, gyermekbarát terek, színes, izgalmas berendezés. Látni a pedagógusok kézműves megoldásait, de látni mögötte valami hihetetlenül színvonalas felszerelést, s úgy simul bele a berendezésbe a XXI. századi technika, mintha az volna a világon a legtermészetesebb. Az is.

Nehezen leplezem a meglepetésemet, hogy az iskola mögött jelentős önkormányzati támogatás van. Itt, a nagy többségi tenger közepén. A szokott elegancia, nyitottság, korrektség. Az a gesztus, amivel az önkormányzat táblagéppel támogatta minden gyermek online oktatását, az óvodásokét is. Felszerelte a termeket modern technikával. A valóságban is, nemcsak kampányígéretként.

Áll az iskola mögött egy civil szervezet, ami hozni szokott az iskolába, nem vinni onnan. Szülők, egykori diákok, akik szerényebb vagy nagylelkűbb felajánlásokkal támogatják az iskolát. Úgy segítenek, hogy közben nem veszik át az irányítást. Nem csármálnak, nem csemerkednek. Szívügy. Cégek, akiknek az égadta világon semmi érdekük nincs, hogy támogassanak egy magyar tannyelvű iskolát, mégis támogatják. Teszik ezt többnyire kampányidőszakon kívül.

Mosolyog a tablóképről 6-8 végzős diák. Követem ezt évek óta a Maturandusban. Nyilvánvaló, hogy a középiskolai osztályok évek óta létszám alatt működnek.  Senki sem üvölt fel, hogy megmentette az iskolát. Mitől is mentette volna meg? Van egy egyedülálló státus, van egy védettség. S van mögötte rengeteg áldozat, amiről senki sem beszél.

Iskolapélda.

Intelmek

Köszönni kell nekik. Így: szervusz, Marcika, szia, Orsi, jó reggelt, Péter. Mind a 365-nek. Lehet ugyan tücsöknek, bogaracskának, leányocskának, lelkecskének és kölkecskének szólítani őket, de csak a szülinapjukon. Persze, hogy köszönteni kell őket. A lépcsőfordulóban lesből támadó plüsskutya neve Tekergő. A bácsi, aki minden reggel megemeli a kalapját, Mária nagytatája.

A járdaszegélyen ücsörgő gyermek mellé le kell ülni. Meg kell kérdezni: szereted-e a narancsot. Vagy azt, hogy mit szólsz, legyen holnap borsóleves. El fogja mondani, hogy apuka egy szőke nénivel él, anyuka sír, kistestvére lesz és meghalt a nagymama. Félre kell tenni az éves beszámolót, ha betoppan az irodába a gyermek, hogy verekedett, elrepedt a bordája, és elhagyta a kislány. És akkor is, ha beszalad egy radírért. Az igazgatói irodában gitározni kell, versenyre készülni és énekelni. Beszélgetni, kisírni a bajunkat.

Gyorsan el kell felejteni a múltat: a szolgálatos diákot, a tanári lépcsőt, az egyenruhát. Meg kell tervezni a kommunikáció stílusát, az arculatot: színeket, formákat, karaktereket.

A nemzetközi tantárgyversenyen elért díjért járó összeget nem utaltatni kell, hanem leutazni érte. Oda és vissza. Szánni időt egymásra.

Ha a kapun belépve az embert lerohanja a negyedik osztály, élvezni kell a nagy ölelést. Hamar kinövik. Érzik még, de már nem csinálják.

Ha a karbantartó azzal fogad, kiégett a firida, akkor tudni kell, hogy ez nem a toronyépület, nem egy városnegyed, nem a régi osztálytárs, hanem egy hosszan virágzó, ritkán gyümölcsöző, de sűrűn levelező kapcsolat kezdőmondata – az önkormányzattal, a költségvetés kiegészítéséről.

Tudni kell, hogy a murokfőzeléknek mennyi a kalóriatartalma, és mennyi fehérjét tartalmaz. Hol jön be a szakácsnő, hol megy ki a mocskos tányér. Melyik hűtőben állhat nyers hús, és miért nem lehet abban szalámi. Orsika nem szereti a májat, Lili szerint gusztustalan. Gluténmentes, laktózmentes menük száma, s a szerződés a beszállítóval. A folyosón úgy érdemes menni, ha az ember fogja az egyik gyerkőc kezét, és kettő csüng a nyakában.

A falon van egy plexiajtó. Amögött van a füstjelző, ahhoz tartozik egy szerződés, egy jegyzőkönyv, egy beszámoló és mindegyiken jó a dátum.

Abban a zöld dossziéban, amit a hosszú asztal végén meglobogtattak, vannak azok a falak, amelyek az épületben nincsenek. Az alaprajz a narancssárga dossziéban áll, három különböző verzióban, időrendben. A játszótér nyolc változatban aláírt tervei ugyanott. Egy terem alapterülete 62,86 m².

Azon a fura négylábú bútorkán húst kell darabolni. A vágódeszkák színe jelentéssel bír.

Tudni kell, hogy a tanfelügyelőség sosem hagy jóvá állást anélkül, hogy azt azonnal be ne töltené. És tudni kell, hogy az „unul oarecare” és az „unul anume” között az a különbség, hogy emennek hosszú éveken keresztül élvezni fogjuk a szép nagy árnyékát.

Viszont érdemes gyakorolni a következőt: Tizenkettő. Tagoltan, higgadtan, nagy meggyőző erővel kell elmondani, kezdetben kell még jelmezes főpróbát tartani, és hittel kell előadni a tanfelügyelőségen. Igen, tizenkettő lesz. Gondolni kell ezalatt arra, hogy a kollégáknak is családjuk van. És ősszel a padban meg kell számolni mind a tizennégy fejecskét.

Mindenféle IQ-teszten, igazgatói versenyvizsgán, megmérettetésen a legnagyobb pontszámot kell elérni. Tagja kell lenni testületnek, bizottságnak, munkacsoportnak. Ezeknek úgysem lesz semmilyen jelentőségük.

A rózsaszín dzseki a fogason a Melindáé. Balázs hátát kell simogatni, Noémi talpát. Elalszanak.

Tudni kell berendezni egy Waldorf-csoportot csütörtöktől hétfőig, a semmiből. És örvendeni, hogy megteheted. Ennek mintájára kell majd a negyedik óvodacsoportot is berendezni, szintén csütörtöktől hétfőig, de akkor már semmin sem fogsz csodálkozni. Ünnepelni kell.

A gőzelszívóval összesen két hibát lehet elkövetni: ha megrendeled és ha nem.

Ha az ember szakmai irányítója azt közli, hogy Szinérvárallyán 8 gyerek van, majd azt, hogy Szinérvárajján 8 gyerek van, akkor ebből egyetlen érvényes következtetést kell levonni: kevés a gyermek.

Nagyon határozottan el kell dönteni, hogy a falra festendő 1124 tulipán alatti pötty színe a barnásvörös mely árnyalatában pompázzon, de nem kell azon sokat gondolkodni, hogy ki legyen az új óvónő, mert az úgyis magától megoldódik.

Vidáman kell föltenni a kérdést: lányok, holnap ki jön? De csak úgy ér, ha az ember keze közben festékes.

Tudni kell, melyik ellenőr fogyaszt kávét, és melyik teát. Piros szalvétát sárga időkben nem ajánlatos használni. Ugyanúgy a dosszié színe jobb, ha fekete. Szalvétával ugyanez nem működik.

Tudni kell, hogy a menedzseri terv, a munkaszerződés, a munkaköri leírás, annak a függeléke és az értékelési rács mely pontjainak kell föltétlen egyezniük, hol van utalás a belső szabályzatban a munkaidőre, a beléptetésre, a biztonságra, és ezek mögött hány procedúrának kell lennie, iktatva, aláírva, mindig a helyes dátummal.

Tudni kell, milyen körülmények között választhat egy gyermek más szakot, mely tantárgyakból kell különbözeti vizsgát tartania, és mikor. Hogyan iratkozhat be, át, vissza.

Közben örvendeni kell, ha elvisz a mentő. Van, akit már nem.

Fontos tudni, hogy 2018-ban tornaterem neve „mozgás és táncterem”, abban az épületben egyáltalán nincs tornaterem. Különben 2 öltöző, 2 wc, 2 zuhanyzó is kellene, hogy legyen valahol. Ugyanennek a teremnek a neve 2019-ben rekreációs terem, 2020-ban kézműves terem, ahol semmi, de semmiféle mozgásos tevékenység nem zajlik.

A gyepet nyírni, locsolni kell.

Tanévzárás után ki kell menni a temetőbe. Vinni kell egy csokor virágot, s be kell vallani: még mindig nem tudjuk, hol keressük a régi munkaszerződéseket. A hiány igazságtalan.

Úgy kell elmondani az irodában dolgozó kollégáknak, hogy az égadta világon semmi baj sincs, hogy azt már magad is majdnem elhidd. Megérdemlik.

Tudni kell, hogy a mozgássérült vizesblokknak egy olyan négyzet vagy téglalap alakú helyiségnek kell lennie, amelyben simán-lazán elfér egy másfél méteres kör.

Ragaszkodni kell a díszteremhez, és érdemes használni is.

Tudni kell, hogy melyik alkalmazottnak mennyi szabadsága van, mennyit tervezett ebből kivenni, és mennyi maradt még. Hol van  máshol munkaszerződése, hány órája van, és mikor. Miből fog kijönni a katedrája két év múlva. A szemébe kell nézni.

Fogni kell a gyermek fejét, ha hányni akar a gólyabálon, és másnapra el kell felejteni. De rohanni kell a mentőautó és a szülő után.

Be kell állni a sorba, és ki kell állni a sorból. Sora válogatja.

Vitatkozni akkor kell, ha vannak érvek. És ha van kivel. De akkor kell vitatkozni.

Fel kell kapni a telefont, be kell mutatkozni, és elmondani: ezt akarom. Ilyenkor nem mindegy, hogy az ember milyen nevet mond.

Nyilvántartást kell vezetni az ablakfelületekről. Tudni, hogy milyen anyagból épült a fal. Meddig nőhet a nyírfa az épület sarkán. Nyár. Platán. Mikor s kit kell hívni a nyírás végett. Hány négyzetméter csempére van szükség az emeleti fürdőkbe, és hány négyzetméter padló cseréjét kértük a fenntartótól két éve.

Figyelni kell arra, hogy eközben alattomosan lejár a munkabiztonsági és egészségvédelmi terv, és három kolléga kreditszáma a múlt hónapban felére csökkent.

Szerződés a vízszolgáltatóval, az ivóvízszűrő gépek végett, a tornaterem bérlőivel, a poroltókéval, a biztosításról, a takarításról, a fertőtlenítésről, a húsról-zöldségről, a továbbképzést tartó céggel, a nyomtatót karbantartó céggel, a munkaügyi orvossal, a telefonszolgáltatóval, a kerítésépítővel, a villámhárító-ellenőrzővel, s további 84 szerződés 84 mappában.

A kislányok népviselet-szoknyája térd alá érjen, nyilván sajátkezűleg kell megvarrni, anyák napjára, egyedi darabokat, csipkés blúzzal, köténnyel. A mikulásváró mézeskalácsok száma évenként megegyezik a diákok létszámával plusz 124-gyel. Erről nehéz megfeledkezni, a gyermekek előre szólnak. Lesz? Naná. A Thorma-teremben elhasadt a függöny. Varrni kell. További 14-et. És akkor már az abroszokat is el kell szegni.

Arra a tanfelügyelőségi kérdésre, hogy hány gyermek szüleje dolgozik külföldön, mindig azt kell válaszolni, hogy 56. Nem számolni. Egyszerűen csak tudni.

A világos rózsaszín rovatkák száma a katedraleosztást tartalmazó táblázatban a következő 4 évben évente 2-vel fog csökkenni. Ez közvetlen összefüggésben áll a tanári kar létszámának várható csökkenésével. Ezt kivédendő érdemes ismét gyakorolni: tizenkettő. Újabban 10-zel is működik. Prozódiailag ugyan nem annyira hatásos, de statisztikailag mindenképp.

Lehet iróniával lődözni, ha a célpont kellő magasságban van. Azon a szinten alul nem igazán érdemes, de mást se. Viszont nagy a szóbőség. Egyéb fegyver nincs.

Tudni kellene, hogy a ballagáson ki szeretne az első sorban ülni, kinek kell látszania a fotón, kinek kell föltétlen szóhoz jutnia, és ki az, akit idén is meg kellene tanítani szoknyában széken ülni.

Igen, ki kell lógatni a fehér zászlót az ablakon, s el kell mondani a tanfelügyelőségen a mondatot: nu te pune cu mine, că dai de dracu! Működik. Nem jön romántarnár a tanítók helyett. Ebben a kommunikációban szintén nem mindegy, hogy kik vesznek részt. Milyen rég ismerik egymást, és hányszor alkottak egy csapatot.

A zászlórudat zöldre kell festeni, matt akril festékkel. Évente. Kopik.

Gondolkodni kell tanítani őket. Érvelni, mögé látni, összefüggéseket felismerni, kételkedni és keresni. Bólogatni nem. És ezt illusztrálni is kell.

Azoknak, akik országos versenyt nyernek, tortát kell sütni. Csalni nem ér. Ők dönthetik el, hogy csokis vagy gyümölcsös. A lime-os vezet.

A takarítónő alkalmazásakor a gyakorlati próbán pontosan meg kell figyelni, hogy S alakban mossa-e fel a földet. Ez döntő érv lehet. Rongyok színe úgyszintén jelentéssel bír.

Tudni kell, hogy az a cső, ami azon a falon vállmagasságban hirtelen és váratlanul véget ér, nem fog melegvizet szolgáltatni az épület másik sarkában levő konyhában. Be kell látni továbbá, hogy melegvízre konyhában semmi szükség – vagy találni kell rá valamilyen egyéni megoldást. És találni kell valakit, aki ezt kivitelezi.

A menüt úgy kell tervezni, hogy a sütőnek, a főzőlapnak és a gőzelszívónak nem szabad egyszerre működnie.

Az óvodás és iskolás gyermeknek nem szabad az épületen belül találkozni. Az udvaron igen. Az udvar mérete sokban befolyásolja az épület működési engedélyét. De az udvar mérete növelhető, akár megduplázható az időtengelyen, az idősávok hatékony kihasználásával. Ezt a mondat fizika órán nem érvényes. Mint ahogy az sem, hogy a tárgyaknak sötétben nincs alakjuk, s ha becsukódik az ajtó, huzat lesz, de ezeket hallva nem szabad hangosan felnyeríteni, mert köztiszteletben álló emberek mondják őket. Tehát igazak, egy másik dimenzióban.

Állni kell a lépcső felső fokán, és bőgésgyanúsan kell pislogni akkor, amikor egyetlen felhívás után felsorakozik az udvaron 27 autó, furgon, teherszállító, s egy nap alatt elköltözteti az iskolát. Érezni kell a közösség támogatását. S be kell állni a kollégák közé zsíros kenyeret kenni a sok munkás kézbe.

Oda kell figyelni arra, hogy a padló, a pad, a nyílászárók színe harmonizáljon. Igen, meg kell tervezni minden zugot. Ki kell dobni a törött székeket, fel kell újítani a teljes berendezést. Mindig abból a kicsi pénzből, ami kerül. Kerülni fog.

Kopogtatás nélkül saját irodába belépni tilos. Az ember sok kellemetlen jelenettől kímélheti meg magát. Fontos megjegyezni, hogy a lakáskulcs nem nyitja az iskolát. Továbbá azt is, hogy hol van az ember kulcsa, térben és időben.

Figyelni kell arra, az elmúlt évben hány szelfi készült politikusokkal. Hány gyermekekkel.

Tudni kell, kit kivel lehet elküldeni továbbképzésre, kirándulásra. És nem kell meglepődni, ha évszázados ellenségeskedések hirtelen elsimulnak. Elmúlik.

Oda kell figyelni arra, hogy a munkaügyi perben mi a fellebbezési határidő. Hagyni kell a kollégát, nyerje meg, hisz mindketten az ő javát akarjátok, csak te nem teheted meg.

Vezetni kell, autót, amibe sok gyermek fér. Ki kell használni az utazás minden percét a beszélgetésre. Erre fognak emlékezni. Bele kell férnie a csomagtartóba a nagybőgőnek, a szintetizátornak, a hosszabbítónak és a szövegkönyvnek. És nem kell az iskolában felejteni a zászlót.

Este nyolc után észre kell venni, hogy lejárt a munkaidő, és haza kell menni reggelizni.

Egyszerű. Bárki meg tudja csinálni.

 

 

 

---

[1] GY.K.: A műfajról általában: https://hu.wikipedia.org/wiki/Intelmek

 

Mi van, ha nincs?

Mi tagadás, az online oktatás is csak olyan, mint a tantermi. Csak sokkal jobban látszanak a különbségek. Az iskolapadban jobban elsimulnak a társadalmi különbségek, tenni tudunk valóban az esélyegyenlőségért, és jobban hisszük, hogy az iskola a legfőbb eszköze az egyén kiemelkedésének saját társadalmi osztályából.

De az online oktatásba valóban csak az kapcsolódik be, aki tud. És aki akar. Akinek valamilyen, vagy épp hogy nem akármilyen eszköze van, akinek internet hozzáférése van, nem szakadozik, nem torzít, nem túlterhelt. Akinek anyja-apja, testvére nem ugyanazon a laptopon akar ugyanakkor online lenni. Akinek van egy saját zuga, szobácskája, ahová el tud vonulni a tévés néniket hallgatni. És néha szólni hozzájuk. Aki felöltözött már annyira legalább, hogy bekapcsolhassa a kameráját, s aki épp nem a reggelije fölött nyammog, nem rágcsálja a nagyi által bekészített újabb és újabb nasihalmot, nem unja meg az anya régi telefonját, s hagyja magára a fűben, hogy beszéljen csak magának, beszéljen. Nem nyit a kütyüjén egy másik ablakot, ahol egy sokkal izgalmasabb játékban vehet részt. Ők a szerencsések. Náluk szerencsésebbek azok, akik bár Thaiföldön nyaraltak, nem jutott kamerára, nem megy a laptop, éppen ma nem tudják bekapcsolni, és éppen holnap se fogják tudni. Mert nekik is szabad.

S akkor ott vannak azok, akiket azóta se láttunk. Mert van ugyan telefonjuk, de a kártyás net utolsó morzsáit rég elhasználták az aktuális szelfikre. Mert kaptak ugyan egy jótevőtől egy néhány éves táblagépet, de hát nem ment rajta a játék: muszáj volt falhoz vágni. És vannak ők, a soron, tizennégyen testvérek. Ha táblagépük lenne, már nem lenne.

Velük mi legyen? Megmérjük-e őket például statisztikailag? Az segít?

Kérdezzük meg a pedagógusokat, van-e diák, akit online nem lehet elérni, s helyezzük kilátásba, hogy ettől a statisztikától fog függeni a fizetésük. Mindenki online volt!

Volnának ötletek: például a szülőket kötelezni arra, hogy biztosítsák a szükséges feltételeket. Vagy például az iskolákat utasítani arra, hogy a saját számítógépes laborjaikat – utoljára 2008-ban járultak hozzá némi fejlesztéshez, ezen neveljük a jövő generációit, mondjuk informatikusokat, de mindegy is – nosza gyorsan osszák szét a rászorulók között, hátha a szétosztott gépeket soha többé nem látják viszont, s akkor már nem lesz baj, hogy régiek. S ugye az, hogy nincs minden osztályteremben videókamera, okos tábla, vetítési lehetőség, miegyéb, az csak egy vicc? Mert ezeknek a kütyüknek fenejó szimatuk van: kiszagolják a nagy költségvetésű iskolákat, és tömött sorokban migrálnak az osztálytermek felé. Csak az ajtót kell kinyitni. Nem vicc.

Például azt is megtehetnénk, hogy kampány idején megígérjük egy egész városnak, hogy minden gyerek laptopot, táblagépet, minden osztály intelligens táblát kap – legalább a tábla legyen intelligens. Minden gyermek. Az a gyermek is, akinek van, akinek nem kell, aki már rég használja a sajátját. Mert van rá pályázat. S meg ne kérdezzük a város iskoláit, hogy ugyanbiza akarják-e, hogy helyettük pályázzunk, s ezáltal kizárjuk őket minden más pályázati lehetőségből, majd hosszan kushadjunk a témában, hátha egyszer majd lejár az online világ, s nem lesz szükség rá.

Például az is jó ötlet, hogy nyomtassuk ki a féléves tananyagot két papírlapra, vegyük fel a tűsarkúinkat, a bundás galléros fehér kabátkánkat, s billegjünk ki a sorra, néhány fős csoportokban, hátha elénk szalad néhány gumipapucsos, rövidnadrágos, koszos tenyerű gyerkőc, akinek érdeklődését felkelthetjük a témában egy fotó erejéig. Kiváló fotó lesz, egész intézmények igazolhatják vele létjogosultságukat, s több heti fizetést lehet erre felvenni.  

Mert foglalkoztunk a problémával. Probléma megoldva.

S hagyjuk a civileket, gründoljanak össze néhány tucat táblagépet, tegyék ki a lelküket, s legyünk mi a fenséges, mindentudó szétosztó bizottság. Hagyjuk, hogy előtörjön belőlünk az emberi természet legalja, s ösztönözzük azokat, akik akár támogatók is lehetnének, hogy legyenek támogatottak, hiszen nekik is jár. Mert ennyi festett vérzés még sosem konkretizálódott táblagépben.

Hála azoknak, akik ezt jól csinálják. Diáknak, pedagógusnak, szülőnek, önkormányzatnak, adományozónak és pályázatnak. Hála. Tényleg. Az igazi emberi nagyságról szól, a tudás értékéről.

És hála azoknak, akik végre felismerték: lesznek gyermekek, akiket első félévre nem lehet majd lezárni. Lemondtunk róluk.