Az idei VIII-os
záróvizsga magyar nyelv és irodalom tétele[1]
kapcsán ismét felmerül a sokéves gyanú: úgy néz ki, jó tétel nincs. Nincs
olyan, ami diáknak, tanárnak, szülőnek, szakmának egyaránt megfelelne, ami
könnyű, az nem mér, ami mér, az nem azt méri, amit tanítanak, s amit tanítanak,
azt nem méri senki. Pedig jó tételt írni nem lenne nagy művészet. Történt is
évekkel ezelőtt egy említésre méltó akció ennek az ügynek az előremozdítására,
tanárok százait képezték ki mérésmetodikai továbbképzéseken[2],
valóban korszerű és szakmailag megalapozott mérés-értékelés módszereket
mutattak be, s ebben nagy szerepet vállaltak a tételeket szerkesztő CNEE munkatársai
is, akik azóta is ezek figyelembevételével szerkesztik tételeiket.[3]
Ám ezeknek néha nyomát se találjuk vizsgatételeinkben. Évekkel ezelőtt egy
szakmai bizottság határozta meg a vizsgatétel szerkezetét, az itemtípusokat és
az ellenőrzött gondolkodási műveleteket. Volt arra is szándék, hogy különösen a
szövegértési rész közelítsen a nemzetközi mérések (PISA, PIRLS)
feladattípusaihoz. Azt is megfogalmaztuk, hogy a funkcionális nyelvszemlélet
elveihez ragaszkodunk. S bár sem a vizsgakövetelmény, sem a tanterv nem
változott azóta, valahogy ez a tételmodell a sorozatos másolások nyomán
elveszítette eredeti, jól átgondolt szerkezetét.
A magyar nyelv és
irodalom vizsgatétel két feladatsorból áll, az egyik egy irodalmi szöveg
kapcsán mér irodalomelméleti és nyelvtani tudáselemeket, szövegértési
kompetenciákat, a második rész egy nem-irodalmi szövegre vonatkozik, és
klasszikus szövegértési, szövegalkotási feladatokat tartalmaz.
Az az alapvető
elvárás, hogy egy kérdés egyetlen itemet tartalmazzon, valahol az úton
elveszett. Az olyan kérdések, mint a Melyik
műnembe tartozik a fenti szöveg? Állításod indokold három sajátosság
megnevezésével! vagy az Igaz vagy hamis? Írj a vizsgalapra „I” betűt
az igaznak tartott mondat betűjele mellé, „H” betűt a hamis mellé! Amelyet
hamisnak véltél, tedd igazzá a szövegnek megfelelően! egészen biztosan egynél több itemet
tartalmaznak, utóbbi indokolatlanul, fölöslegesen túlbonyolított, homályos
megfogalmazás, melyet a jó diákok többsége se ért[4],
nem visz végig, s ezáltal pontokat
veszít.
A I/2
szövegtömörítési feladat valójában igényesebb a látszatnál: a párbeszédes
prózát a diák függő beszédben tömöríti, 3-4 mondatos összefoglalást vár el a
tétel, amit azonban a javítókulcsban magának a tételszerkesztőnek sem sikerül 7
mondatnál rövidebben megoldania.
Az I/3 feladat
jellemzést vár el. Itt igazából a megoldások árulnak el sokat a szövegértésről,
nyelvállapotról: kaptunk olyan vélekedést, mely szerint a lány „pofátlan”, „tupeiszt”
sőt „ficás”. A jellemzés tekintetében a feladat és a javítókulcs is igen
keveset vár el. Itt érdemes lett volna egy komolyabb értelmezést javasolni. Szintén
alacsonyra teszi a lécet a tétel a tükör-metafora értelmezésében (I/4): itt
derül ki, hogy a szövegválasztás milyen igényes, talán túl igényes is ennek a
korosztálynak, s kár ezért a jó Gyurkovics-szövegért, ha csupán arra akarjuk
használni, hogy különféle szófajokat és összetett szavakat gyűjtsünk ki belőle.
A sok szintén igénytelen értelmezésből egy emelkedik ki, ami meglepő
érettséggel értelmezi a szöveget a metafora kapcsán: „Gyurkovics szövege egy
beavatástörténet, azt a jelenetet ragadja meg, amely a felnőtté válás egyik
legnehezebb pillanata: az, amikor az ember képes szembenézni önmagával” – írja a
gyermek. Igen, erre ezerből egy nyolcadikos képes, valószínű különleges
tehetségű, érzékeny értelmező válik majd belőle. Abból, amit a javítókulcs
tartalmaz, gyanítom, ez az értelmezés a tételszerkesztőnek meg sem fordult a
fejében, megelégszik azzal, hogy a konfliktust a kamaszkor ellentéteiben lássa,
a külsőségek-önismeret kettősségét említse, ismét mondom: kár azért a jó
Gyurkovics-szövegért, kár lebutítani a kamaszos lázadásról szóló moralizáló
megjegyzések szintjére. Persze a diákok többsége nem ér fel a szövegbe kódolt
konnotációkhoz, s talán a metafora sem csupán metafora, sokkal érdekesebb az,
hogy toposz, vagy archetípus, hogy hogyan kapcsolódik a beavatás
szertartásához, a szülők lélektani rajza sem lenne mellékes ebben az
értelmezésben, a nemek harca, az apa-isten, anya-szerelem freudi gondolatai... –
folytathatnám, nem VIII-os szinten. Ezen a szinten ugyanis a szöveg egyszerűen
érdektelen. És ez nemcsak a javítókulcsból, hanem a moralizáló, saját konfliktusaikat
a szövegbe látó válaszokból is kiderül.
A nyelvtani részt
(I/5-6-7) nehéz minősíteni, olyan klasszikus nyelvtani gyakorlatokból áll,
amelyek ellen évek óta hadakozunk, úgy tűnik, nem sok sikerrel. Maga a
tételszerkesztő sem lehet otthon a feladattípusban, a javítókulcsban ugyanis
nyilvánvalóan hibás megoldást ad meg: a törülközővel szó egészen biztosan nem
felel meg a szótő+képző+rag szerkezetnek. (Ilyenkor aztán javítson a javító
tanár, ahogy akar, apropó egységes követelmények) Az a megkötés pedig, hogy a
megadott szerkezetű szavakat csak az első három mondatból szabad a diáknak
kiírnia, kifejezetten megmosolyogtató – kár, hogy ettől függ a gyermekek jegye.
Kis
szövegszerkesztési javaslat: sok (jó) diák egyszerűen kihagyja a következő
oldal tetejére csúszott 7. feladatot, nem ír példát igére (I/5): érdemes
odafigyelni arra, hogy a tétel áttekinthető legyen.
És még egy
részletkérdés: ha a javító tanárnak a javítókulcs pontlebontását követve kell
százasával összednia 2-t 3-mal, és 3x3-mal, majd 3x2-vel, 4-gyel, 5-tel stb.,
akkor elég nehezen halad a javítás. Pedig semmit sem vesz el a tétel
minőségéből, ha minden feladatot 3x3-as felbontásban vagy 2+3-asban, mindegy, de
egységesen pontozunk. Különösen akkor, ha a javítókulcs egyes feladatoknál
meglehetősen nagyvonalú (II/6) vagy kifejezetten pontatlan (II/5).
Hogy a
szövegértéssel milyen komoly bajok vannak, az igazán a II. szövegből derül ki.
És pontosan ez az, amit a tétel valójában nem mér. Tartalmaz ugyan néhány olyan
feladatot, melyből kiderül, hogy a diák tud információkat kiírni a szövegből,
és az is hamar kiderül, hogy fogalma sincs, mi a különbség a vád és a per között (Keress szinonimát,
mondja a tétel, én úgy fogalmaztam volna: írj
szinonimát, ha nem azt várom el, hogy a szövegől keresse. Nem tudom,
fontos-e, hogy ezt mérjük, kell-e tudnia ezt ilyen szinten egy nyolcadikosnak),
ám igazán a vélemény megfogalmazásakor derül ki, hogy a többségnek komoly
szövegértési problémái vannak – ezt azonban a tétel nem pontozza. A vélemény
értékelésének szempontjai a javítókulcs szerint: a témához való igazodás, a szöveg logikai rendje, koherenciája és az
eredetiség, kreativitás (ezt így, igényesen, szinonimákkal, hogy értsük, mi
az) a szövegalkotásban. Nincs tehát
olyan szempont sem, mely a szövegben foglalt információk megértését, az azokra
való visszautalást várná el, és olyan sem, mely a véleménynek mint
szövegtípusnak a sajátosságaihoz, esetleg nyelvi illemtanához való igazodást
kérné. És itt jön az igazi döbbenet: mit ért a diák a szövegből? A többség
véleményét érzelmeire és nem érveire alapozva lezserül így indítja: „szerintem
a középkori boszorkányüldözés egy nagy hülyeség” (alternatív megfogalmazások: „marhaság”,
„butaság” „nem valami jó dolog”) – ez sokat mond el arról, hogy a vélemény kifejezésének
módjáról, árnyalatairól érdemes talán többet beszélnünk diákjainknak. Nem méri
a tétel. Azt is érdekes megfigyelni, hogy a válaszadók többsége szimpatizál a
boszorkánysággal, hisz a misztikus világban, kiköti, hogy vannak jó boszorkák
is, akiket nem kellett volna üldözni, természetesen a bűbájos szót adja meg
szinonimaként a boszorkány szóra, ám fogalma nincs, mi az a lidérc (kell-e legyen,
nem tudom), divatos olvasmányai, film-élményei alapján ítélkezik.
Belekapaszkodik a „Magyarországon az őrület nem hatalmasodott el olyan
mértékben, mint Nyugat-Európában.” mondatba, és harsogja, hogy Magyarország nem
süllyedt le a nyugat szintjére, fejlettebb volt, mint a nyugat, sőt Könyves
Kálmán „megállította a nyugatot”. Tehát volt már valaki, aki valamit
megállított - és ez itt még mindig a
szövegértésről szól.
Sokan hiszik, hogy
ki kellett irtani a boszorkákat, mert másak voltak, mint mi – értsd: aki más,
mint mi, azt ki kell irtani. Van olyan diák is, aki úgy gondolja, hogy ha ő
lett volna a király, ő egészen másképp csinálta volna a dolgokat: nem irtotta volna
ki a boszorkányokat – értjük, hogy nem érti. Azt, hogy „semmi emlékezet ne
legyen” (= erről szó se essék) természetesen bonyolult nekik: Könyves Kálmán
nem emlékezett a boszorkákra, mondják. Az pedig, hogy mit jelent a felvilágosult
uralkodó, hogy a hiedelemvilág megtagadásával Könyves Kálmán megelőzte saját
korát, egyetlen válaszból sem derül ki. De ezt a tétel nem is várja el. És
ismét a kérdés: tessék mondani: ez a mérőeszköz mit mér?
[2] A DeCeE néven futó
továbbképzés-sorozatról bővebben itt: http://oldsite.edu.ro/index.php/articles/c889/
[3] Hogy a bukaresti CNEE-nek miért és
mióta nincs magyar munkatársa, ki és miért nem teremti meg az ott dolgozás
lehetőségét és feltételeit, s ezt helyettesítendő valójában hogyan és kik
készítik a vizsgatételeket, milyen körülmények között őrzik és sorsolják őket,
erről talán érdemes lesz egy külön bejegyzést írni. Sokmindent megmagyaráz.
