Dagad a botrány a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának professzora, Szamosközi István trágár kijelentéseit tartalmazó videó kapcsán. Érdemes a jelenségre figyelni, itt, itt, itt és itt. Érdemes kommenteket olvasni, érveket vizsgálni. Így rajzolódik ki igazán a történet java.
Amit a videóban látunk, apró szösszenet, a jéghegy csúcsa,
önmagában nem annyira súlyos a kifakadás, mint a Szamosközi-jelenség maga. Mert
az, hogy ő ilyen, az nem érv, hogy nyers de karakán, az sem, hogy mi mindent
tett le az asztalra – nos, éppen azért. Beszélhet-e így egyetemi professzor? –
igen, azt hiszem beszélhet. Kifakadni szabad, verbálisan kéjelegni is,
levezetni a feszkót, igen, szabad, mert a tanár is ember. De ezt egy pohár
pálinka mellett szokás, vagy az erdő mélyén, nem akkor, amikor a professzor a
kollégájával beszél, nem, semmilyen körülmények között sem, akkor sem, ha nincs
ideje megtartani az előadását, akkor sem, ha nem szokott (miért nem szokott?)
szünetet tartani. És nem akkor, amikor a diákok szüneten vannak, nyilván nem
léptek ki az online találkozó felületéről, tehát vélhetően hallják, amit
(róluk) mond.
Ki kicsoda a mondatban: „Gyúrja beléjük a f*szát”? Nagyjából
ugyanazt jelenti, mint a korábbi istenkáromlás, mégis sokkal plasztikusabb. A
hiányos mondatban benne van az utalás a diákokra – beléjük kellene gyúrni. S
volna benne egy alany is. Övé lenne a gyúrnivaló. Isten, még mindig? Ő gyúrja?
Tényleg?
Mennyi mindent tett le az asztalra? Mentség-e, hogy mi
van a mérleg másik serpenyőjében? Nem. De az a félelmetes, ahogy védelmükbe
veszik, ahogy ez a kétségtelenül megosztó személyiség láthatóan kiépített egy
saját világot, ahol ez a rend. Úgy sejtem, diplomát az szerezhetett, aki a
játékszabályokat elfogadta. Ugye tudjuk, hogy ott és akkor is Vitay Georgina, Nyilas
Misi és Medve Gábor kifejezetten csicskaságra vágyott.
Kell-e a pokolra menni minden dudásnak? Része-e a
személyiségformálásnak a megalázás, a megalázottság elfogadása, a tekintéllyel
való visszaélés sorozatos megtapasztalása? Mi neveljük a diktátorainkat.
S akkor a pedagógusmodell, a példakép, a követendő minta,
a tanár-diák partnerség, a támogatás és elfogadás az mind-mind beléjük van
gyúrva, gondolom.
Rettenetesen csúnya gesztus ezzel a sajtóhoz fordulni. Legalább
annyira, mint belegyúrni a mit kibe. Kimondani, hogy ebben én nem kívánok részt
venni nagyobb bűn-e, mint következetesen kiépíteni egy olyan világot, ahol az
ilyen fajta kommunikáció mindennapos élmény?
És rettenetesen kínos az újságírói kérdésekre válaszolni
egy olyan ügy kapcsán, aminek több évtizedes gyökerei vannak, ami nyílt titok, ami
egy komoly intézmény fényét árnyékolja be, munkát ad egy etikai bizottságnak,
kínos munkát. Az etikai bizottságok csupa etikátlansággal foglalkoznak, kollégák
ítélnek el kollégákat, s a kocka könnyen fordulhat. Kellemetlen műfaj, senki sem
kívánja magának. Nehéz valakin számonkérni, hogy a jelek szerint több évtizede
milyen alapon gyúrja bele a valamijét másokba. Nehéz, mert közben egyebeket is
gyúrt bele a mérleg másik serpenyőjébe. Nehéz erről a sajtóval értekezni. Nehéz megvédeni a mundért a
becsülettől.
