Az idei érettségi
tételek ismét nagy port kavartak. Az eredményekről, eredménytelenségről több
elemzés is született már. Mindkettő mutatja: az irodalomtanítás, a
tételszerkesztés és vizsgaszervezés területén nagy gondjaink vannak.
A tételre reagáló,
interjúkat adó diákok jó része meglepetten, felháborodottan nyilatkozott: miért
éppen ezt adták? No, erre válaszoljunk gyorsan. Az érettségi tételeket nem
adják, hanem sorsolják, nem függenek össze az évfordulókkal, azzal, hogy mit
adtak korábban vagy másoknak. Az érettségi tételek az érettségi
követelményrendszer alapján készülnek, ennek része a diákok körében általában
népszerűtlen Szigeti veszedelem (no
meg a középkori legenda és a Fanni
hagyományai is, amit szintén kevésbé kedvelnek). A vizsgakövetelmény
emlékeim szerint 2008 óta lényegében változatlan[1],
és természetesen a középiskolás tantervre épül. Szigeti veszedelmet érettségi tételként adni tehát jogos. Nem is a
jogszerűséggel van a baj, hanem azzal, hogy milyen pedagógiai célt érünk el
ezzel, hogyan biztatjuk a diákokat arra, hogy olvassanak, kell-e ezzel a különben
valóban zseniális, briliáns remekművel középiskolás szinten foglalkoznunk, de
ez egy sokkal messzebbre mutató, tantervi kérdés. Persze a Szigeti veszedelmet is meg lehet tanítani, és meg lehet tanulni.
Lehet belőle érettségizni. De kell-e?
Évente 20 tétel
készül, ezeket a CNEE[2]
felhívására alakuló munkacsoport szerkeszti meg.[3]
A 20 tétel között nem lehetnek azonosak, és le kell fedniük a teljes tananyagot[4],
nincs tehát arra lehetőség, hogy bármelyik népszerűtlen tétel kimaradjon a
sorból. A 20 tétel közül 10 biztonsági tétel lesz, arra az esetre, ha az „éles”
10-es tételhalmaz megsemmisül, kiszivárog, stb. Ezeket aztán különlegesen
biztonságos körülmények között őrzi a CNEE. És itt van a nagy lehetőség: azt
ugyanis, hogy melyik 1o kerül a nagyon kis eséllyel elénk kerülő biztonsági tartalék
tételek, és melyik az élesek közé, azt a tételszerkesztő bizottság elnöke dönti
el. Ő többnyire (igen, tudjuk, nincs magyar munkatársa a CNEE-nek) a
minisztérium magyar nyelv és irodalom tanításáért felelős tanácsosa. Ha az sem,
akkor az Országos Bizottság[5]
ezzel megbízott tagja. Ne felejtsük el, ő ezért pénzt kap. Nos, ha ez az ember
átlátja a helyzetet, és találkozott már élő érettségizővel, akkor bármilyen
lehetetlen is a vizsgakövetelmény, bármilyen gyenge is a tételhalmaz, csak ki
tud válogatni a kupacból 1o éles tételt, ami viszonylag korrekt, és alkalmas
arra, hogy segítse a vizsgázó diákot, hisz ez a cél. Ebből a 1o éles tételből,
amit úgyszintén hónapokig őriznek a biztonsági előírásokat a legszigorúbban betartva,
sorra sorsolják ki a vizsga hajnalán a speciális érettségi tételét (ha van
magyarul érettségiző), a nyári érettségi tételét, a nyári tartalék-tételt (azok
számára, akik valamilyen természeti katasztrófa, vagy más objektív akadályozó
tényező miatt nem tudták a vizsgát idejében elkezdeni – ha szükséges), az őszi
érettségi tételt és az őszi tartalék-tételt. Ebből következik: ősszel már nem
lesz Szigeti veszedelem... Mint ahogy
az is, tavaly, tavalyelőtt, jövőre is egy a húszhoz esélye volt/lesz annak,
hogy ez legyen a tétel.
Maga a tétel sem hibátlan, bár botladozásának diszkrét
bája nem von le sokat a kivitelezhetőségből. A legtöbb érettségi tételben a diáknak
választási lehetősége van: értekezését egy általa választott mű alapján írhatja
meg a megadott témában. A barokk eposzos tétel talán éppen azért oly
népszerűtlen a diákok körében, mert itt nincs választási lehetőségük, olyan sok
eposz nem íródott a barokk korban, bár a zárójel felkínálja a választás
lehetőségét. A reálos eposz-tétel a humánhoz képest megengedőbb: nem köti meg a
kort, nem ragaszkodik ahhoz, hogy barokk eposz legyen a kiválasztott mű (itt
lehetne választani mondjuk a Zalán futását
vagy A helység kalapácsát – sovány vigasz)
ám a cím A barokk eposz szerkezete. Amit
a tétel az egyik kezével ad, a másikkal elveszi, figyelmetlen, elnagyolt. Az, hogy a humán és reál szak tételének nehézségi
foka között nincs eltérés, már nagyobb meglepetés. Hogy a szempontok között a Hogyan tükrözi
a metaforikus képek egymásutánja a beszélő vágyát? kérdés állítmánya
egy másik világ múltízű irodalomszemléletét gombolja újra, hogy az egymásutánja
valamiféle nemlétező liearitást sugalmaz, amivel a diák nem tud aztán, mit
kezdeni, hogy „a beszédhelyzetre utaló cím felvillantja
a bori központi táborba irányított foglyok kimerítő, végtelen menetét mondatba se sikerült a tételszerkesztőnek alkalmas állítmányt találnia, hogy a javítókulcs túlbonyolított
magyartalan mondatai igazán nem válaszolnak a tételben megadott szempontokra,
hogy a szempontként felkínált hierarchikus tagoltságról semmi sem derül ki a
javítókulcsban, az csak apró szépséghiba, ettől még lehetne érettségizni.
Ami sokkal komolyabb következményekkel jár, az a tétel
pontozásának az aránytalansága. Többen is felfigyelnek arra, hogy bár
viszonylag kevés a bukó jegy, én magam is örvendezek, hogy minden diákom
megírta az átmenő jegyet, országos szinten sokkal kevesebb a 9-es fölötti jegy,
még kevesebb a tökéletes dolgozat. Ez világosan láttatja, hogy a pontozási
rendszer kidolgozatlan, nem figyel erre az aspektusra, pedig itt a
legjobbjainkkal szúrunk ki, azokkal, akiknek nyilván számít az érettségi jegy
az egyetemi pontrendszerben, akiknek presztízskérdés a nagy jegy.
Nemcsak a média, szülők és diákok is jelzik, szóváteszik,
hogy nehezményezik a sok kis jegyet, elvárják, hogy a magyar jegyek nagyobbak
legyenek, mint a többi, emeljék az átlagot, segítsék a diákot. Teljesen
szubjektív, maximálisan szakmaiatlan, de nagyon jogos ez az elvárás. Az
irodalomtanításnak, vizsgakövetelménynek alkalmazkodnia kell hozzá.
Javító tanári tapasztalataim idén talán az eddigieknél is
szomorúbbak. A diákok dolgozatai nem azt jelzik, hogy rosszul esett nekik a Szigeti veszedelem, idén se volt több
kidolgozatlan III. tétel, mint korábban. Sokkal meglepőbb az, hogy hogyan
beszélnek irodalomról. A legjobb diákok dolgozatában is érezhető egyfajta szemléletbeli
korszerűtlenség, az egyéni olvasatok hiánya, amiről nagyon nehéz beszélni.
Árulkodó jel ez. Azt mondja el, indirekt
módon, hogy az irodalomtanításnak le kell nyúlni a gyökeréhez, ha változást
akarunk. Lehet bármilyen modern tantervünk, bármilyen szemléletváltás a
tankönyvekben, segédanyagokban, az igazán lényeges az, ami és ahogyan a tanórán
történik.
[1] A minisztériumi szakértőhiány nem oka
annak, hogy minden dokumentum (vizsgakövetelmény, versenyszabályzat,
tantárgyverseny-követelmény) évek óta változatlan. Ezek nagy része az új tanügyi
törvény (2011) megjelenése után ment át komolyabb, tudatos revízión, vagy akkor
keletkezett, az azóta egymást váltó tanácsosok tulajdonképpen csak az aláírást
cserélték ki ezeken az iratokon., szakmai érveket nem hangzottak el, a
változtatással járó felelősséget senki sem vállalta.
[3] Arról, hogy ezen a területen milyen
hatalmas problémák vannak, már a VIII-os tétel kapcsán is kialakult egy
komment-vita, érdemes lenne erre egyszer külön kitérni.
[4] A CNEE munkatársai aláíratják a
tételszerkesztőkkel, hogy tételeik megfelelnek ezeknek a követelményeknek,
továbbra azt is, hogy titoktartási kötelezettséget vállalnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése