Vendégblogger. Gircsis Beáta Orsolya
(VII. osztály) házi feladata. Stílusgyakorlat.
Zágon, 25.
junii 1723.
Kedves barátom, tudom, hogy minden
időd elveszi a fejedelem szolgálata, de mégis bátorkodom megzavarni
mindennapjaidat. Mert bizonyosan érdekel, milyen csudadolgok történnek minálunk
Zágonban, 'iszen már több esztendő óta idegen földön bujdosol.
Kis falucskánkban nem sok minden
változott utolsó ittléted óta, csak a templomot kellett fejérre fösteni, s
mostan ettől úgy megváltozott, hogy fel sem ösmernéd. A piacon is kevesebb kofa
árul, Tatorján Dömötörné sincs már köztünk, mert elszólítá őt az Úr életének
nyolvankilencedik esztendejében.
De örömhírt is mondok, kedves
barátom. A Zádornik András feleségül vette Szallátiék lányát, van egy csöpp
gyermekük, de az úgy nyivákol, mint a kismacska. És jómagam is házas-tüzes
ember lettem, ügyes kis feleségem van, Katalin a szomszédotokból.
Édes jó anyácskád mondotta vala,
hogy írjam meg néked azt is, velük mi van, hát megírom. Mikesnét gyötöri a
hátfájás, de azért minden nap kimegy a kertbe. Öcséd elköltözött, s most Kolozsvárott
él. A szakács és a szobalány végzik a dolgukat. A barmok jól vannak, a disznó
lefialt, majdnem minden tyúkot megfőztek, de egy nagyon öreg megmaradt, mert
sok tyukmont tojik.
Nem is rabolom tovább értékes
idődet, mert temérdek lehet a munka a fejedelem szolgálatában, s kifogyóban van
a téntám.
Reménylem, bújdosó éveidnek hamar
vége szakad.
Minden
jót kíván:
Tetétlen
György
Egyszer azt
javasoltam, hagyjuk ki Mikest a tantervből. Volt rá alkalom, éppen akkor,
amikor a tantervet kompetenciaközpontúvá alakítottuk.
Akkor azt gondoltam, VII. osztályban nem Mikes művét, hanem Mikes életét
tanítjuk csupán. Rokokó, népiesség, nyelvjárási ízek, sajátosan transzilván
szemlélet, budoárirodalom, francia hatások és én-elbeszélés idegen fogalom
ekkor még, a szöveg szépségeit nehéz megláttatni, marad hát a moralizálás, a
Mikes, a mi székelyünk, az el nem feledhetem Zágont, a honvágy, a hűség,
miegyéb. Ehhez pedig Mikes legföljebb ürügy, akár Kőrösi Csoma Sándor,
egyébként, s épp ezért méltatlan hozzá. Ilyenféle moralizáláshoz ajánlott
továbbá Apáczai, Heltai, Misztótfalusi - várjuk. Semmi a lélek mélyéről, a
képzeletbeli nagynénivel ápolt különös viszonyról, a műfaji interferenciákról,
a közelkelet kultúrájának kiváló dokumentálásáról, arról, hogy ugyanakkor,
ugyanott maga Rákóczi is számüzetésben élt, s aztán még mások máshol is. Amikor
aztán középiskolában ismét találkozna vele a diák, úgy igazán, a szöveget
korban, kontextusban elhelyezve, akkor már nem kíváncsi rá: valaki
végérvényesen eltorzította benne a Mikes képet, akkor sem értette, most sem
szereti. És akkor szegény Mikest kitöröltük a tantervből. Csakhogy Mikes szívós
fajta: ha mi kidobtuk az ajtón, ő bejött az ablakon. S most újfent ott csücsül
Rodostóban, kiváló ürügy, hogy a mikesi magatartás tanulságairól mondjunk szép
példabeszédeket. Mert ő a mi székelyünk.
***
A mikesi magatartás tanulságai. Ez
a cím állt szép, krétával írt kalligrafikus betűkkel 1990 tavaszán a
sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum valamely tantermének tábláján,
még ott, a régi épületben. Ott volt ugyanis a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és
Irodalom Tantárgyverseny országos szakasza. Nagy bravúr volt, azelőtt való
évben ugyanis még Mihai Eminescu Olimpiának hívták ugyanazt a versenyt,
valahol, sokkal messzebb, ahol gyárlátogatáson megnézhettük, hogyan készül a
csapágy vagy az inggomb. Ez a cím pedig a teljes tétel volt. Nem volt se
részletes pontozás, se javítókulcs, gondolom, követelményrendszer se. Nem
lehetett se Országos Tételszerkesztő Bizottság, se a megyék tanfelügyelősége
által kiszabott tételjavaslat-kvóta. Az oklevélnek se volt iktatószáma, s nem
írta alá semmilyen államtitkár, de a régi címert már leragasztották a
MADISZ-logóval. Mert az épp akkora volt, hogy elfedte. Egyszóval minden
borzasztóan szakmaiatlan volt. Mi pedig, tarisznyások ott ültünk a bentlakás
lépcsőin, s torkunkszakadtából énekeltük, hogy kelj át a tengereheeeen, és ez
akkor borzasztóan nagy lázadás volt. Akkor is rebellis voltam, akkor is úgy
gondoltam, hogy a Mikest nem értő társadalom (ezt így írtam, pedig még nem
tudtam, mi az) úgy indul el a tanulságtól, mint kezdő táncos a kályhától, és
ezért a rebelliómért, mint szokatlan, újszerű megközelítésért, valamiféle díjat
kaptam. Mikes ott ült, nézett bennünket meg a tanulságot boldogan, hisz akkor
még a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny tényleg a nyelvről
és irodalomról szólt. Sokkal később derült ki, hogy a bentlakás lépcsője tele
volt leendő költőkkel, írókkal, irodalomtörténészekkel, nyelvészekkel – meg
tételszerkesztőkkel.
***
És maga, Király, hol volt a vakációban? Osztályfőnököm két dilemmával küszködött: az egyik, hogy én vagyok-e vagy
az anyám, s ha nem az anyám, akkor melyikünk a Király, a másik, ennél sokkal
frissebb az, hogy a december óta elkövetett rebellióimról akkor most kinek kell
jelentést tennie. Sepsiszentgyörgyön, tanár úr, a Mikes Kelemen
Tantárgyversenyen. Kicsoda? Mikes
Kelemen... S mit csinált? Díjat
hoztam, tanár úr. Miből is? Magyar
nyelv és irodalom... Ja! Az is egy
tantárgy?
***
Hirtelen arra lettem
figyelmes, hogy eldördült a startpisztoly, s mindenki őrült futóversenybe
kezdett. Az, hogy ki hová mehet, kinek a diákja hányadik, ki mit javít, hány
dolgozatot, ki kinek kedvez, ki miért hurrogja le a másikét, hányan mehetnek,
ki milyen osztályra vehet vonatjegyet, s hogy az oklevelet, igazolást erről az
egészről egyáltalán meg kell őrizni, nemcsak emlékbe, no, ha ezt látta volna Mikes,
maga kért volna letelepedési engedélyt Rodostóban, hogy onnan még a hegyen át
se nézzen vissza. Mikes már nem tudott a keresztjavításokról, a korrupcióról,
az sms-ben adott tippekről, a kicserélt tételekről, a téglákról, a
rádióműsorokról, az őrült tülekedésről, a megrendelt jegyekről, a politikai
különdíjakról, az óvásokról, a díszbeszédekről, a statisztikákról, a megyék
sorrendjéről, a titkosított tételek elő- és utóéletéről, az illusztris
személyiségek impozáns felvonulásáról, no meg arról, hogy mindezért a tanárnak
mennyi pont, s a diáknak mennyi pénz jár. Vagy fordítva. Mózes azóta nem kelt
át a tengeren.
***
Voltam fekete
listán, voltam fehéren. Nem mehettem, mert jelentkeztem, jelentkeztem, tehát
nem mehettem. Voltam listaíró, írtam fehéren feketét. Voltam pluszban, sőt mínuszban.
Voltam kísérő és sofőr, apród és számkivetett. Voltam szervező, ki nem
szervezhetett, voltam tételíró, ki nem szerkeszthetett. Voltam kitúrva, voltam
leszúrva. Voltam interjúalany, mondtam díszbeszédet, s ültem az utolsó sorban
fehéren. Voltam... De Mikessel nem találkoztam.
***
***
Én a Mikesről mikor fogok igazolást kapni? Gondoltam, vége, lejöhetek a színpadról, de maradt még egy kérdés. Mert
Mikes igazolás lett, csupán egy papír, ritka értékes, értékesebb, nyilván, mint
holmi leveleskönyv. Igazolás, darabonként 1-2-3 pontért, szabadon sokszorosítható,
csereberélhető, hamisítható. Több igazolás íródik, mint dolgozat, de soha nem
elég. Ezért élünk, ezért kísérünk, szervezünk, van a bizottságnak elnöke,
ügyvezető elnöke, sőt alelnöke is, akár több is, hogy mindenki, aki akár egy
díszbeszédet is mond, ponthoz juthasson. Pont. Ha tudtam volna, hogy kit
tisztelhetek személyében – nos pont ugyanezt
gondoltam volna.
***
Nemzetközi Magyar
Tantárgyverseny. Értem. De azóta se hiszem.
***
Ülünk a konzullal a Mikes
Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának
díjkiosztó ünnepségén, a kolozsvári színház színpadán, reflektorfényben,
előttünk bársonnyal fedett díszasztal. Azóta se tudom, miért. Miért
várakoztunk, miért hunyorogtunk, mi késett, miért szegeződött ránk annyi
tekintet, miért nem voltak mikrofonjaink. Milyen
jó, hogy az RMDSz kezdeményezte ezt a versenyt! Ó, igen, az első versenyt 1970-ben
szervezték. És milyen fontos, hogy a
magyar kormány is támogatja! Hallom, konzul úr, hozott egy szép albumot. Igen, a legjobb csángó gyermeknek szeretnénk
átadni. Nagyon fog neki örvendeni. És
tudják már, melyik megyéből jött? A csángó gyermek? Igen, Bákóból. Olyan messziről? Nahát!
***
Mos azt hiszem, a mester betért hozzánk egy jó szóra.
Rajtunk múlott, mindannyiunkon. Az új, megváltozott versenytanterven, mely
sokkal közelebb vezetett bennünket az irodalomhoz. A tanáraitokon, akik az új
szelek szavait meghallották és megértették, benneteket készítettek. A
mester-tanítvány varázslatos viszonyán, az örök köteléken. A tételjavaslók
komoly, igényes munkáján, akik lehetővé tették, hogy több száz tételjavaslatból
választhassuk ki nektek azt az egyet, ami megihlethetett benneteket. A
bizottságon, az ő alázatos munkájukon, a tisztaságon és szakmaiságon, amit
elvként közösen elfogadtunk. Jó látni a békés, indulatmentes, korrekt és jó hangulatú
munkájukat, s hogy ez a megváltozott bizottsági attitűd, a főhelyekről való
alászállás milyen sokat jelent éppen a mikesi magatartás tanulságaiban. Látta
Mikes a szervező csapat emberfeletti tusáját a megváltozott versenyszervezési
szabályzatokkal, tévelygéseinket az útvesztőkben, a jogi grádicsok között. S
látta, hogy erről ti, diákok mit sem tudtok, és ez így jól van. S aztán
olvasott Mikes számtalan szebbnél szebb gondolatot, komolykodó, bölcselkedő
szavakat és ízes, fordulatos meséket. Ott mosolyog a Márvány-tenger partján, és
várja, hogy ezt a nagy ügyet minél többen érezzük sajátunknak. Mert több ez,
sokkal több mint verseny. Minden versenyünk őstojása, értelmiségi létünk
évenkénti megnyilvánulása, életérzés, tarisznyás lázadás, 48 éves különös
szokásunk, hogy évente egyszer a legjobbakkal az irodalommal bíbelődjünk.
Felfedezése az irodalom tágasságának, afféle nyújtózkodós ünnepe az erdélyi
irodalomoktatásnak. Mikes, jó mester, jövőre visszavárunk.
(Ügyvezető elnöki beszéd, Nagyvárad, 2019., részlet)
Ügyet akkor lehet vezetni, ha van ügy. 50 éven át aligha lehetne
fenntartani egy versenyt, ha azért nem dolgoztak volna – százak és ezrek. Ha
az, aki kezdeményezte, ne tartotta volna saját ügyének. S nem vittük volna
sötét korokon át tarisznyánkban tovább a versenyt, ha az csupán egy versengés
lett volna, nem mindannyiunk közös ügye. Generációk nőttek fel, kiknek kötetnyi
visszaemlékezése csupán apró szilánk mindazokból a történésekből, amiket a
lelkünkben érzünk. Megéltünk persze sok olyan pillanatot is, amit határozottan
el kell felejteni, ami feledhető, és amire illik nem emlékezni. 50 év
emlékezete tette a Mikest igazi transzgenerációs élménnyé. S meg kell értenünk,
hogy ez a közös élmény az, ami kiemeli a versenyt a bizottságok, táblázatok,
nyilatkozatok, kinevezések és igazolások hervasztó valóságából egy másik
dimenzióba, ahol az ittlétünk üggyé válik, élménnyé, az irodalom tágas terében
való nyújtózkodássá. Keljetek át a tengeren!
(Ügyvezető elnöki beszéd, Gyergyószentmiklós, 2023., részlet)
Mi, felnőttek minden megnyitó ünnepségen
felidézzük az olimpiáról őrzött emlékeinket, nosztalgiázni illik, jelezni, hogy
annak, amit ti most átéltek, mi is részesei voltunk. Nem mesélem el újra,
hogyan énekeltük itt Szentgyörgyön, nem messze tőlünk, abban az épületben, ahol
a Mikes Kelemen Elméleti Líceum egykor működött, az olimpia himnuszát, hogy Mózes
a dalban hogyan kelt át a tengeren, sőt, a tengere-he-e-en, tartok tőle, hogy
azok, akik évről évre itt vagytok, s ezt halljátok, egyszer figyelmeztetni
fogtok, hogy ezt már mondtam, de nem így. Pedig fontos nekünk, hogy láttuk,
amint a Mihai Eminescu olimpia Mikes Kelemenné lesz, s olyan élményeket éltünk
meg együtt, melyekről nem is tudtuk, hogy egyszer majd fontosak lesznek nekünk.
Szabó T. Annával tegnap véletlenül
keveredtünk egy asztaltársaságba, s az ilyenkor természetes, hogy felidézzük az
olimpiával kapcsolatos emlékeinket. Így kerül szóba az 1986-os év olimpiája.
Vasluiban, mondom, igen ott, abban a sajtszagú bentlakásban. És bár egymásra
Vasluiból nem emlékszünk, akkor ott mindketten ugyanazt a szagot érezzük újra orrunkban,
a mindenünkbe beívódott bentlakásszagot. A közös sajtszag-élmény egyből másfele
tereli a beszélgetést.
Most nézzetek jól körül, mert azokkal az emberekkel, akik
most körülöttetek ülnek, egész életetekben másképp fogtok beszélgetni, mint
azokkal, akik nincsenek itt. Ők is értékes emberek bizonyára, de titeket össze
fog kötni a közös élmény, valami megmagyarázhatatlan érzés, valami sajtszag.
(Ügyvezető elnöki beszéd, Sepsiszentgyörgy, 2024. Részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése