Márciusaink határkövek. Némelyik az ígéret köpenyébe
bújva húsunkba mar, megoszt, szétoszt, leszámol, felszámol, s ha már csak máz a
lázunk, nem több, mint zsinóros maszkabál. Igyekszünk emelt fővel kilógni a
sorból, hinni, hogy értelme van az értelemnek, még ha ritka előnytelen
tulajdonság is. Ismerjük a ritmust, az aki
nem lép egyszerre ritmusát: tanulunk ebből, és tudjuk, hogy miért nem
követjük. Nehéz ma hinni a forradalmi hévben, mely túlnő az érdekeken. Nehéz ma
hinni, hogy ha része vagyunk egy egésznek, nem tévesztünk mindannyian irányt. Hisszük,
hogy van helyünk a Zazar partján, s a létigazolás csak kényszeres pótcselekvés.
Küzdünk a mindeggyel, a megalkuvással, a hamis jóakarattal. Nevelünk, tiszta
hittel, szigorú elvekkel, szelíd hangon. Növekszünk,
fejlődünk, gyarapszunk, együtt vagyunk, lám.
Holnap sem dobhatod sutba a kokárdád. Kívül hordtad, lecsatolható,
a szívdobbanás ma elmarad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése